Az első leckénket mivel mással kezdhetnénk, mint az orosz ábécével, azaz a betűkkel.
Kicsit, de tényleg csak nagyon kicsit, nehezebb helyzetben vagyunk, mintha angolt, vagy németet, olaszt tanulnánk, hiszen az orosz nyelv nem latin betűket használ.
Az orosz nyelv cirill betűket használ, s mivel több mint 140 millió ember anyanyelve, az orosz világnyelv! Sőt, a legtöbbet beszélt szláv nyelv is egyben.
A cirill írás napja május 24-én van. Ezen a napon Moszkvában a templomokban istentiszteletet tartanak, s a Cirill és Metód emlékmű előtt friss virágokat helyeznek el. S hogy miért pont ez előtt az emlékmű előtt, azzal a következő leckében foglalkozunk. Most vegyük sorra az orosz ábécé betűit!
Az orosz ábécé 33 betűt tartalmaz. Ezek közül 21 mássalhangzót, 10 pedig magánhangzót jelöl. Ez idáig csak 31 betű, igaz??
Nos, van 2 olyan betű is, melynek nincs önálló hangértéke, nem tudjuk kiejteni (ъ és a ь). Ezek szerepe az, hogy az előttük álló mássalhangzó ejtését keményre vagy lágyra módosítsák. Van még egy különleges betűnk, a jerü (ы). Ez a betű annyiban különleges, hogy sosem szerepel szó elején, így nagybetűs formája sincs a folyó írásban. Nyomtatott formában persze tudunk nagybetűt képezni mindhárom betűtől (ъ, ь, ы) CapsLock-kal, de valójában nem használatosak, mivel egyikkel sem kezdődhet szó.
Következzen hát az ábécé nagybetűs és kisbetűs formában, s mellette a kiejtés. A hagyománytól eltérően nem a hivatalos átiratot írtuk a betűk mellé, hanem fonetikusan írtuk le magyar hangokkal a kiejtését. Aki nem tanárral tanulja az oroszt, így sokkal helyesebben tudja majd kiejteni:
Az orosz betűk:
А a – á, de röviden ejtve
Б б – be
В в – ve
Г г – ge
Д д – de
Е e – je
Ё ё – jo
Ж ж – zse
З з – ze
И и – i
Й й – j
К к – ká
Л л – el
М м – em
Н н – en
О о – o
П п – pe
Р р – er
С с – esz
Т т – te
У у – u
Ф ф – ef
Х х – há, de röviden
Ц ц – ce
Ч ч – cse (ez átiratban így nézne ki: “tʆɛ” ebből nem hiszem, hogy rájönnénk, hogy kell kiejteni…
szóval folytassuk fonetikusan…)
Ш ш – sá
Щ щ – scsá
Ъ ъ – твёрдый знак, azaz tvjordij znák, keményjel
Ы ы – jerü, ennek kiejtését a legnehezebb elmagyarázni, az ö is i között, egészen hátul képezve
Ь ь – мягкий знак, azaz mjáhkij znák, lágyító jel
Э э – e, de keményen és röviden
Ю ю – ju
Я я – já
Az orosz kézírás – nézd el elfogultságunkat,- de az egyik legszebb folyó kézírás, ahol szinte rajzolni kell a betűket! A csatolt képen jól láthatóak az írott betűk. Vegyetek elő egy kockás, vagy vonalas füzetet és próbálgassátok leírni őket!
Jó szórakozást!

Stumble it
Digg it
Deli.icio.us
Tweet this



60 Comments, Comment or Ping
SuniMama
van lehetőség “házira” ?
) (remélem a lelkességem nem csap át égőbe
)
én szorgalmasan irogatok a füzetembe betüket, de persze sose lesz olyan mint a mintapélda, jó lenne ha vki rá tudna nézni
Admin
Örülünk, hogy lelkes vagy! Ha nem vagy biztos benne, hogy jól csináltad, szkenneld be az irományt és küldd át, leellenőrizzük! OK?
SuniMama
szuper! köszi, hova küldhetem ?:)
Admin
természetesen az info@orosznyelv.com -ra
Emese
húha..kemény dió.. pl a zse betű nem is nagyon megy. Egyébként direkt ilyenek az írottbetűk? Dőltek? Vagy csak úgy tűnik? mintha jobbra döntve kellene írni mindegyiket..vagy ez már csak szépítés? =)
Admin
Nem-nem
én írok dőlten, Nyugodtan írhatod egyenesen is! A zse betűt úgy a legkönnyebb leírni, hogy írsz egy fordított “c” betűt, utána egy villám-jelet és egy normális “c” betűt.
Gyakorolgasd, hamar meg fogod szokni! Próbáltam szépen leírni több-kevesebb sikerrel
én gyorsírásban úgy írom, hogy fordított c betű, kereszt, c betű.
Emese
köszönöm =) gyakorlom..és úgy-ahogy már megy:)
xxnewuserlolxx
Ez az oldal nagyon jó. Régóta el akartam kezdeni Oroszul, ez az oldal végre inspirált. nagyon értékelem a sok jó munkát amit belefektettetek. Számomra az írott Б a legnehezebb :\
Admin
Nagyon szépen köszönjük!
Nem olyan nehéz, gyakorold egy kicsit és menni fog! Van itt sok szöveg, amin gyakorolhatod az írást, meglátod, hamar megszokod!
kosztika005
hú! az előttem lévőknek igazuk volt! ez az oldal CSÚCS! olyan jól leír mindent egy olyan (bocsánat de) amatőrnek, hogy még az is megértse! 14 éves vagyok, angolt taulok de az orosz lezs a következő! csak nem bírok még 3 évet várni a folytatáshoz!
NAGYON JÓ AZ OLDAL!
Admin
Húú kosztika005, hát nagyon szépen köszönjük!
nagyon örülünk, hogy van értelme a sok igyekezetnek, annak meg még jobban, hogy kedvet kaptál te is az orosz nyelvtanuláshoz!
reméljük, velünk tartasz a továbbiakban is!
kosztika005
Admin
Kosztika, most nem igazán értem, hová szeretnél lépni? Ha a leckékre gondolsz, akkor fent az oldal tetején van az Orosz Nyelvtanulás link, arra ha ráklikkelsz, sorban, időrendben megtalálod a leckéket.
kosztika005
jajah
arra gondoltam…
Köszi
Gyuri
Csúcs ez az oldal csak egy kicsit nehezek a betük.
Admin
Áááá, nehogy azt hidd! Ha megcsinálod a gyakorlatokat becsülettel, nagyon gyorsan rá fog állni a kezed!
Gyuri
a masodik leckében azt irja h kell szótár es szóval én meg csak 12 éves vagyok es a szüleim nem nagyon támogassák az orosz tanulást szóval én nem tudok szótárat szerezni és ez nagyon hátráltat a tanulásban?
Gyuri
Д ezt nyomtatottan hogy a legkonjebb leirni??
Admin
Kedves Gyuri!
Aki komolyan bele akar merülni a nyelvtanulásba, annak valóban elengedhetetlen a szótár. Ilyen alap szinten, ahol most vagy, még nem feltétlenül kell, mert meg szoktuk adni a szavak jelentését, szóval még jó ideig elleszel szótár nélkül is.
Viszont érdemes megkérdezned a szüleid barátait, hogy nincs-e véletlenül elfekvőben egy orosz szótáruk, amit kölcsön tudnának adni neked. Ez azért jutott eszembe, mert az ő idejükben még kötelező volt az orosz nyelvtanulás az iskolában, így biztosan akad egy.
Arról nem is beszélve, hogy a könyvtárakban szintén kölcsönözhető szótár. Szóval vannak áthidaló megoldások
Remélem, tudtam segíteni az ötletekkel
Admin
Miért nyomtatottan akarod leírni? Kézírással úgy van, ahogy a magyar nagy D!
Márk
Húú, nagyon jó ez az oldal.. egy 2-3 hónapja tanulok oroszul… megfűztem az angoltanáromat ( aki alig végezte el az egyetemet és már ment is az átképzésre =/ fél évet tanított) hogy oroszt tanítson..
szóval most ő is idézi fel, mi meg ketten tanulunk : D nagyon szeretjük. Szuperjó nyelv ( :
Admin
Kedves Márk, ennek őszintén örülünk és köszönjük szépen!
dávid
az “a” betüt muszály ugy írni nem lehet igy -> “a”?
és ugyan ez lenne a kérdésem a “p”-nél. “p”-> igy nem jo?
Admin
Nem csalunk, tanulunk!!
Betti
nagyon jó oldal. én is nem régiben kaptam kedvet az orosz tanuláshoz. suliban németet tanulok most készülök nyelvvizsgára és elég fura a német szótárból átlépni az orosz abc-re. de nagyon tetszik a nyelv és mindenképpen szeretném valahogy elsjátítani. sajnos a környéken sehol egy orosz tanár így kénytelen vagyok a neten nekiállni. remélem egyszer az orosszal is eljutok legalább egy alapfokú nyelvvizsgáig.
Lia
Kedves Admin/Szerkesztők!
Szóval köszönöm szépen mégegyszer. Szuper, korrekt,alapos szerkesztői csapat,el sem hiszem hogy ilyen még van.Hajrá! Tolom a kis piros biciklim ti is toljátok
Szuper az oldal.Mindenki nevében köszönjük akik oroszul szeretnének tanulni.Az orosz nyelvtanfolyam nagyon drága, a közelemben nincs is nagyon lehetőség, így marad ez az oldal
Admin
Kedves Betti! Csak azt tudjuk mondani, hogy HAJRÁ!
Reméljük, élvezni fogod az orosz nyelvtanulást velünk
Admin
Kedves Lia! Nagyon szépen köszönjük!
Örülünk, hogy ilyen módon tudunk segíteni!
Virág
Nagyon örülök hogy megtaláltam az oldalt,most kezdtem el tanulgatni a nyelvet magamtól,egy barátnőm segítségével akinek megvolt az abc,leginkább a betűk miatt kezdett el érdekelni,mert eszméletlen szépek,és hál’istennek elég jól megy:)
a kiejtés már sajnos kevésbé,de remélem sok gyakorlással hamarosan menni fog:)
Admin
Mi is örülünk neked Virág!
Biztosan menni fog, járni sem egy nap alatt tanultál meg. Csak gyerekkorodban nem kételkedtél benne, hogy menni fog, mindegy hányszor estél el, újra felálltál és járni próbáltál. És látod? Végül sikerült!
Hát így van ez a nyelvtanulással is! Nem szabad kételkedni, s annyiszor kell nekirugaszkodni, ahányszor csak szükséges. S végül mindig sikerül
Zsófi
Nagyon jó az oldal. Néhány betű nekem is nehezen megy. Köszönjük, hogy csinálod/csináljátok azt oldalt.
Admin
Nagyon szívesen!
Bár több időnk lenne rá!!! Teli vagyunk ötletekkel, amit nincs időnk megvalósítani :/
Virág
Köszönöm a bíztatást!!!!:)
Funlove
Istenvagy tudod-e Kedvesem hála neked most már komolyan veszi , hogy fontos nekem ,hogy elkezdtem oroszul tanulni miata ^^
Egy lekes tanoncod a tengeren tulrol.
Richárd
Admin
Drága Richárd! Nagyon örülök, hogy tudtunk segíteni! Szívet melengető érzés, hogy a kapcsolatodon is segített
Sok boldogságot kívánunk nektek!
Zsolti
Nagyon jó az oldal, régóta szerettem volna megtanulni oroszul, de sajnos a munkám miatt nem tudok eljárni tanárhoz, viszont így tudok tanulgatni..:). Az orosz és az ukrán nyelv ha jól gondolom ugyanazt az abc-t használja ugyanazzal a kiejtéssel? Csak azért kérdezem, mert szavakba itt-ott eltérnek egymástól.
Köszi szépen minden jót és várom az új leckéket..:D
Admin
Kedves Zsolti! Köszönjük!
Ő már nem beszél oroszul, csak a szülei. Ő már akkor született, amikor szétesett a Szovjetunió. S mivel 11 éves kora óta él Magyarországon, így magyarul beszélgettünk
No, hát az orosz meg az ukrán kábé annyira hasonlít egymásra, mint a lengyel és az orosz… Az ukrán nyelvben olyan betűk is vannak, melyek az orosz nyelvben nem találhatóak meg, mint pl az az i betű, amelyen 2 db pont van. A szókincs pedig nagyon eltér. Pl. a várok szó oroszul zsdu, de ukránul csekáju. Vagy a szeretlek szó oroszul ljublju, ukránul koháju. Szóval rengeteg az eltérés. Mi nem beszélünk ukránul, csak néhány ilyen szót tudok. Nem is értem, ha ukránul beszélnek. Egyszóval csak annyi a közös a két nyelvben, hogy cirill betűket használnak és mindkettő szláv nyelv. De ha belegondolsz, te sem érted a finneket, pedig a magyar és a finn is finnugor nyelv. Egyébként meg örülök, hogy megkérdezted, mert nagyon sokan ebben a tévhitben élnek. Jellemzően az ukránok beszélnek oroszul, de az oroszok nem beszélnek ukránul. Ez azért van, mert Ukrajna a szép nagy Szovjetunió egyik tagállama volt, így az orosz nyelv államnyelv révén kötelező volt mindenki számára. Persze, ahogy telnek az évek, felnő az új generáció, s rájuk ez már kevésbé lesz jellemző. A fodrásznőmnek van egy tanonca, egy üzbég csaj. Megörültem, hogy beszélgethetek kicsit oroszul, de nem jött be…
Lilapulcsis
Folyamatos írásban egyforma az U és az M, összekötve eltűnik az a kis különbség, ti hogyan írjátok?
Admin
Kedves Lilapulcsis! Egyáltalán nem egyforma az U és az M betű. Szerintem elnéztél vmit
Виктор
Tényleg Elég Jó Az Oldal. Hasznosnak Találom. Kitartást Mindenkinek. Kemény Munkával Minden Elérhető.
Az Én Szívem Félig Oroszul Dobog, De Sajnos Nem Volt Lehetőségem Oroszt Tanulni, Csak Ami Pici Gyerek Koromról Ragadt Rajtam, Mert Édesapám Volt Olyan Drága, Hogy Lelépett.. Ő Volt Orosz, Én Meg Most Próbálom Összekapni Magamat A Nyelv Elsajátítása Terén. Izgalmas Mozgalom.
Ezentúl Folyamatos Figyelmet Szentelek Az Oldalatokra, Hisz Még Egyszer Írom, Nagyon HASZNOS.
Örülök Nektek.
Admin
Kedves Viktor! Sajnálom, hogy így jártál
De ez ne szegje kedved! A nyelv nem tehet róla… :/ Inkább használd ki, hogy félig orosz vér csörgedez az ereidben!
Виктор
Ez Így Van
Kedvem Nem Szegheti Semmi. Kötelességemnek Érzem, Hisz Ha Egyik Felem Sír, A Másik Akkor Is Orosz
Zsolt
Sziasztok. Nagyon köszi hogy csináljátok az oldalt.
pl a kiejtés. azt nem nagyon tudom.
Már tanulom egy ideje a nyelvet de itt még érnek újdonságok
itt megtaláltam amit szerettem volna.
Még egyszer köszönöm nektek ezt az értéket!
Admin
Örülünk és köszönjük!
jó orosz tanulást!
sande19
nagyon jo az oldal:)
Barbie
Sziasztok!
Nagyon jó az oldal! Az angol középfokom már megvan és nem tudom, hogy az nem veszett ügy, ha egyszerre tanulok oroszt meg japánt? Nem fogom nagyon keverni?
)
Billie Craft
Tényleg nagyon jó az oldal. Mivel nem latin betűs, így kicsit olyan érzésem van, mint mikor írni és olvasni tanultam.
Új betűk, hozzá a kiejtés és az írásuk. Engem kicsit bezavar, hogy néhány betűnél a nyomtatott és az írott forma elég különböző. De már egész jól megy, és alig tévesztek így sok gyakorlás után. Egyébként a nyomtatott formát írásban nem szokták használni? Szóval a betűk írott formáját használják mindig kézírással? Vagy van keveredés vagy egy nyomtatott formából átvett írás? Ez most kicsit hülyén hangzik, de lényegében, ha belenézünk egy orosz ember egy füzetébe vagy a naplójába a betűk írott formáit használják csak?
Lilla-Kinga
Minden elismerésem! Még életemben nem találkoztam ennyire szuper oldallal! Elsőre megértettem az ABC-t, és kis gyakorlással meg is tanultam. Ezt nevezem elhivatásnak! Gratulálok!
Сергей
Nekem van egy 1979-es kiadású orosz-magyar,magyar-orosz szótáram amiben van némi nyelv tan is egész eddig eböl próbáltam tanulni de most hogy rátaláltam ere az oldalra mindjárt jobban megy
nagyon köszönöm szépen !!!!!!!
Pher
Azta!
Tök jó ez az oldal! Már nagyon érdekelt ez a nyelv, (környezetem csúnyának találja, de) én szerintem szép nyelv
Szeretnék nagykoromra megtanulni sok nyelvet – angolból megvan már a középfokúm, tanulok neten japánt, olaszt, németet és mostmár az oroszt is tanulhatom!
Spasibo! ^-^
Oroszultanulok!!! :)
Csak szeretném Nektek nagyon megköszönni az oldalt és kívánok sok erőt,kitartást további munkátokhoz!
larisza
én félig orosz vagyok félig magyar.
Andrea
Sziasztok! Én anno, a suliban nagyon szerettem az orosz nyelvet. Ti miért tanultok oroszul? Köszi. Andrea
constanze
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra.
De remélem, hogy ez az oldal is sokat fog segíteni a nyelv tanulásban.
8 évig tanultam az oroszt, de az már nagyon rég volt. Szerettem is és jól is ment.
Most találtam egy tanárt, akihez kéthetente el tudok járni, hogy felfrissítse az emlékezetemet.
Szeretnék legalább egy alapfokú nyelvvizsgát tenni oroszból.
Én is köszönöm,hogy ezt az oldalt működtetitek.
Admin
Vivi
Sziasztok.:) Én nyáron nyelvvizsgáztam angolból most ősszel meg középfokon érettségiztem. Anyukám már régóta mondta, hogy álljak neki oroszul tanulni. Végre rávettem magam és megkerestem az ő régi könyveit, csak pont az első könyvét nem találom amiben a betűírás benne van, de szerencsére ráakadtam erre az oldalra. Nekem is a többiekhez hasonlóan nagyon tetszik:) bár a betűket tényleg elég nehéz leírni. Majd ha kérdésem lesz úgyis írok:) Csak gratulálni akartam az oldalkészítőknek, meg az ötletgazdáknak is
Pukimaker
Tetszik a nyelv csak a cirill betűket gyakorolni kell.
A Д betű leírása nehézkes nekem. Hátha Tuddsz Segíteni.
Bogcsa
Sziasztok!
Nagyon érdekel az orosz nyelv, és én is nagyon örülök, hogy rábukkantam erre az oldalra. Szuper!
Így végre valahogy elkezdhetem a tanulást
Olivka
Na, egyre szebbek a betűim
DD Azt hittem, már a betűknél szükségem lesz tanári segítségre, de szinte már gyöngybetűim vannak
))
Szabina
Helló mindenkinek!!!!!!
MOST ELHATÁROZTAM,HOGY MEGTANULOK OROSZUL!!!!!
Ha lustálkodom,pirítsatok rám!
A munkám miatt szükségem lesz némi nyelvtudásra,ezért tanulni szeretnék. Örülök,hogy rátok találtam,mert nem futná egy nyelvtanfolyamra jelenleg.
Üdv: Mindenkinek!
Szabina
Reply to “Az orosz ábécé”